Szakmák

IT szakmák, programozó fizetések

Létezik-e olyan szakma belföldön, ahol kezdőként is 300 ezres nettó fizetések a jellemzőek, akár pár hónap alatt kitanulhatóak, és kapkodnak a frissen végzett szakemberekért?

Az informatikus szakmák éppen ilyenek, közülük is a programozó szakma az, ahol nagyobb a kereslet, és a tudást a belföldi bérekhez viszonyítva kiemelt fizetéssel díjazzák – tudósít a TanfolyamOKJ.hu portál cikkében.

A programozók magyarországi helyzetét taglaló cikk kiterjed arra, hogyan érdemes IT szakmákkal karriert építeni, hogy szerezzünk informatikus állást, rendszergazda vagy akár programozó munkát. Ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy bár a magas fizetések csábítóak, az oktatás – kiváltképp a programozó képzés – igen intenzív, és a tanfolyam idejére komoly elköteleződéssel jár.

A cikk részletesen bemutatja az elérhető programozó fizetéseket, informatikus béreket.

IT-s szakmák, programozó képzések is górcső alá kerülnek, de az is kiderül az informatikus fizetésekről szóló kutatásból, hogy egy szoftverfejlesztő OKJ mit ér.

Az IT szektoron belül anyagilag a legjobban a programozó képzést végzett szakemberek járnak, ugyanis számos programozási nyelv esetén – például C#, C++ és Java programozók körében –bruttó 600-650 ezer forint az átlagfizetés.

Természetesen ebbe beletartoznak a kezdő és haladó programozó bérek is, tehát a junior programozó fizetés ennél szerényebb, de mégis a magyar átlag fölött van.

„Ebben az ágazatban nagy a különbség az ország különböző régióiban elérhető fizetések között, és Budapesten bizonyos munkakörökben akár másfélszer annyit is kereshetsz, mint más településeken.” – olvasható a cikkben.

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.