Felsőoktatás

Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is – közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel.

A közlemény szerint a tavalyi után várhatóan az idén is rekordot dönt a diákhitelt és képzési hitelt igénylők száma, köszönhetően a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 31-től a szak- és felnőttképzésben igényelhető képzési hiteleknek.

A tájékoztatás szerint a Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 esetében a kormány döntése alapján tanulmányi hónaponként már akár 150 ezer forint is igényelhető, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók, valamint a szak- és felnőttképzésben tanulók. A Diákhitel1, valamint a Képzési Hitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, informatikai eszközökre, valamint a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.

A Diákhitel2 és a Képzési Hitel2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban akár a teljes tanulmányi önköltség erejéig.

A hitelbírálat, valamint a biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékek iránti kereslet az alacsony kamatoknak, a kedvező feltételeknek és a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik.

A diákhiteleket, valamint a képzési hiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra. Ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének vagy képzési hitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel, képzési hitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Eddig több mint ötezer édesanya hiteltartozását engedte el, mintegy hatmilliárd forint értékben a Diákhitel Központ – közölték.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.