Jó hatással van az iskolai teljesítményre a cirkuszi mutatványok gyakorlása

Jó hatással van az iskolai teljesítményre, az írás-olvasás tanulásában és a finom motorikus mozgást kívánó feladatok elvégzésében is segít a cirkuszi mutatványok gyakorlása – mondta Joó Emese cirkuszpedagógus az M1 aktuális csatornán.

Ritkán adódik lehetőség artista gyakorlatok kipróbálására, de a cirkusz világnapja alkalmából a Fővárosi Nagycirkusz nyitott egy új teret, ahol akár a legkisebbek is – szabályozott keretek között – próbálhatnak ki mutatványokat húsvét hétvégéjén – fűzte hozzá.

Mint elmondta, a gyermekek profi artisták segítségével gyakorolhatják a cirkuszi attrakciókat, ezzel növelve egyensúlyérzéküket, koncentrációs- és koordinációs képességüket. A legkisebbeknek egy lekicsinyített cirkuszi teret is létrehoztak, ahol így teljes biztonságban próbálhatják ki a mutatványokat – tette hozzá Joó Emese. 

A Cirkusz világnapját 2008 óta minden év áprilisának harmadik szombatján rendezik meg a Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Jó hatással van az iskolai teljesítményre a cirkuszi mutatványok gyakorlása

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 95

More in Közoktatás, Motiváció, Szakmák
Minősítési eljárás - Pedagógus életpályamodell
Közel 20 ezren jelentkeztek a 2020-as pedagógusminősítési eljárásra

Majdnem 20 ezer pedagógus jelentkezett a 2020-as minősítési eljárásra március 31-ig - írta az eduline.hu az...

Egyre több magyar felnőtt vesz részt valamilyen iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli képzésen
Ötéves technikummá alakulnak a szakgimnáziumok 2020 szeptemberétől

2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak - jelentette...

Close