Közoktatás

Kihirdették az ötödik Estöri történelmi verseny győzteseit

Kihirdették az ötödik Estöri Kreatív Történelmi Verseny győzteseit – közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

A versenyt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, a második helyen a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapata végzett, míg a harmadik a révkomáromi Selye János Gimnázium csapata lett.

A közlemény szerint különdíjjal jutalmazták az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, valamint a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium csapatát.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány vetélkedőjére több mint 100, három tagú csapat nevezett Magyarországról és határon túlról. A pénteki döntőben 14 csapat mérte össze a tudását.

A középiskolás diákoknak idén a magyar reformkor világát kellett megeleveníteniük. A döntősöknek többek között új Instagram-oldalakat kellett létrehozniuk 19. századi történelmi személyiségek bemutatására – írja a szervezők közleménye.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.