Közoktatás

Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat

A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik – jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók. – Írja az MTI.

„A mobiltelefonok használata tilos lesz szeptembertől az iskolákban, nemcsak tanórákon, hanem az egész intézményben” – idézte kedden a Libération című napilap a kormánytag előző napi rádióinterjúját. „Törvény fog erről rendelkezni a következő hetekben, hogy jogilag is rendben legyen” – tette hozzá.

„Meghagyjuk az iskoláknak, hogy megválasszák a tiltás formáját, amely a legrugalmasabbtól terjedhet a legszigorúbbig” – hangsúlyozta. Az iskoláknak így lehetősége lesz megtiltani azt is, hogy kikapcsolt állapotban a diákokkal lehessen a mobiltelefonjuk.

„A legrugalmasabb változat szerint, ahogy az már egyes iskolákban érvényben van, a mobiltelefont egy erre a célra biztosított zacskóban kell tartani a táskában, és pedagógiai célokra vagy sürgős esetben elő lehet venni” – mondta a tárcavezető. „Fontos, hogy ne a mobiltelefonok töltsék ki a kamaszok életét, akkor amikor tanulniuk kell, vagy amikor egymás között vannak a szünetben az udvaron” – fűzte hozzá.

Az oktatási miniszter hétfőn egy dijoni középiskolában tett látogatást az államfő feleségének, Brigitte Macronnak a kíséretében, aki évtizedeken át gimnáziumi tanár volt. Jean-Michel Blanquer itt leszögezte, hogy a tiltás a „zaklatás elleni küzdelem” része.

„A gyerekek, a kamaszok, a tanulók érdekében tesszük ezt, hogy megvédjük őket a közösségi oldalakon létező visszaélésektől, amelyek internetes zaklatásokhoz vezetnek” – fogalmazott a miniszter.

Hivatalos adatok szerint a francia tanulók tíz százaléka mobilfüggő.

Több szakszervezet és szülői szervezet úgy ítélte meg, hogy nagyon nehéz lesz megvalósítani a kormány elképzelését.

Franciaországban jelenleg is tiltott a  mobiltelefonok használata az osztálytermekben, de nem az intézményekben, miután az szabadságjogokat sértene. Ezért van szükség törvénymódosításra a teljes tiltáshoz.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.