Múlt hét hétfőn érkezett a felsőoktatási intézmények felé az a kormányzati kérés – az évkezdéshez képest szerencsétlenül közeli időpontban – miszerint több mint 5000 kollégiumi férőhelyre van szükség a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sikeres lebonyolításához – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
Van egyetem, ahol az ezzel kapcsolatos egyeztetést és szervezést már megkezdték, de akadnak olyanok is, ahol – annak ellenére, hogy az egyetemi vezetők számára egy hete tudott volt a tény – sem a hallgatói önkormányzatot, sem a hallgatókat nem tájékoztatták a múlt hét folyamán.
„Szomorúnak tartjuk, hogy egy ekkora hallgatói létszámot érintő kérdésben a hallgatók tájékoztatása nem szerepel az érintett szereplők prioritásai között.” – nyilatkozta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
Kedden a HÖOK delegációja (a HÖOK elnöke és a 4 leginkább érintett budapesti egyetem hallgatói önkormányzati elnöke) találkozott ez ügyben dr. Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral.
„Természetesen fontosnak tartjuk az Eucharisztikus Kongresszus sikerességét, de intézményi szinten is mindent meg kell azért tenni, hogy a hallgatóknak a lehető legkevesebb nehézséget okozzunk.
Ezek mentén, az alábbi kéréseket fogalmaztuk meg:
Forrás: OS
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…