Kategóriák: Közoktatás

Tanévkezdésre az iskolákban is lesz oltási akció

A tanévkezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a 12 év feletti diákok oltására azoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni – közölte a koronavirus.gov.hu.

A kormányzati portálon hangsúlyozták: Magyarország az elsők között jutott el oda, hogy a 12-15 éves fiatalok is megkaphatják az oltást, a szülők június óta tudják regisztrálni gyermeküket erre. A 12-17 éves korosztályban eddig már csaknem 200 ezren regisztráltak oltásra és 162 ezren (81 százalékuk) már fel is vették – tájékoztattak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az internetes regisztráció és időpontfoglalás továbbra is nyitott, ez a legegyszerűbb módja a gyermek beoltásának. Emellett augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án az iskolákban is lesz oltási akció – közölték.

Hozzátették: az oltás Pfizer-vakcinával történik, az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával.

A közlemény szerint a diákok oltása Magyarországon május óta zajlik, elsőként a 16-18 év közötti, majd a 12-15 év közötti korosztály számára lett elérhető.

Az iskolák a napokban elektronikus úton értesítik a szülőket az iskolai oltás lehetőségéről – írta a koronavirus.gov.hu. A szülőnek legkésőbb augusztus 25-éig kell visszajeleznie az iskolának, hogy kéri vagy nem gyermekének az oltást. Az iskolák ez alapján összesítik az igényeket, és a létszám alapján vagy a tanuló saját iskolájában, vagy egy közeli iskolában jelölik ki az oltás helyszínét. Erről a szülők az oltás pontos időpontjával együtt külön értesítést kapnak.

Az oltásra a 18 év alatti diáknak magával kell majd vinnie a kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozatot, a 18 évet betöltött diáknak pedig a jelentkezési lapot. Ezeket a dokumentumokat szülők emailben megkapják – közölték.

Hozzátették: a második oltást az első után három héttel adják be ugyanabban az iskolában, ahol az első oltás is történt.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy nem kell feltétlenül megvárni az iskolai oltást, hiszen a gyermeket továbbra is könnyedén lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu holnapon, majd automatikusan időpontot lehet foglalni a kórházi oltópontokra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Ugyanez azokra a pedagógusokra és iskolai dolgozókra is igaz, akik még nem vették fel az oltást. A már korábban beoltott pedagógusok és iskolai dolgozók pedig akár a harmadik oltásra is tudnak időpontot foglalni – ismertette a koronavirus.gov.hu.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.