A kormány továbbra is nyelvvizsgához és emelt szintű érettségihez kötné a felvételit

A kormány továbbra is ragaszkodik a nyelvvizsgához és emelt szintű érettségihez kötött felvételihez a 2020-as felvételi időszaktól – derült ki a hétfői kérdések alatt a parlamentben.

Arató Gergely (DK) arról beszélt, hogy 2020-tól nem jelentkezhet felsőoktatási intézménybe, akinek nincs középfokú nyelvvizsgája. A szándék szerinte nem lenne rossz, csak éppen ma ennek semmilyen feltételét nem teremti meg a kormányzat. Egy felmérés szerint ma a felvételizők felének nincs nyelvvizsgája, vagyis az intézkedés a felére csökkentené azon diákok számát, akiknek esélyük van felsőoktatásban tanulni – mondta.

Miért akarnak kevesebb diplomást? – kérdezte.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában emlékeztetett: Arató Gergely államtitkársága idején tandíjat vezettek be minden hallgatónak. Ezzel szemben a mostani kormány azt szeretné, hogy minél többen szerezzenek olyan képzettséget, amely a képességüknek megfelelő – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy ma sokaknak ragad be a diplomájuk nyelvvizsga híján. „Azt szeretnénk, ha már úgy mennének be a fiatalok, hogy megvan a nyelvvizsgájuk” – közölte Rétvári Bence, emlékeztetve, hogy 6 évnyi felkészülési időt biztosítottak.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A kormány továbbra is nyelvvizsgához és emelt szintű érettségihez kötné a felvételit

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.44)