Közoktatás

Magyar tizenévesek a fiatal tudósok olimpiájának legjobbjai között

Magyar diákok kerültek a legjobbak közé az idén a több országban megtartott középiskolai tudományos versenyek olimpiáján (Regeneron International Science and Engineering Fair – Regeneron ISEF) – közölte a Magyar Innovációs Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Az idei vetélkedőt május 3. és 6. között rendezték meg virtuálisan. Az eredmények szerint Hargitai Sára matematikai projektjével 500 dolláros 4. díjat kapott, Ecsedi Boglárka pedig IT projektjével az amerikai villamos- és eletronikai mérnökök intézetének alapítványa (IEEE Foundation) 400 dolláros 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal. Mindketten a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjei voltak tavaly.

A versenyen a döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik az olimpiához kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken – Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen – szereznek győzelmet világszerte. Az idén már több mint 1800, 20 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 65 országból.

A 2020. évi, 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen Ecsedi Boglárka első, Hargitai Sára második díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételüket a tudományos (projekt) versenyek olimpiáján. A diákok szakmai felkészítését Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűrijének tagja végezte.

A Regeneron ISEF kétlépcsős. A versenyzőktől a zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a tudományos projektről. Ezt követően a döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.

Hargitai Sára, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium diákja „Középpontban az elfeledett közép” című munkájával pályázott, Ecsedi Boglárka, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulója pedig „Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával – mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben.˝ című munkájával.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.