Közoktatás

Már az Oktatási Hivatalnál kell kérvényezni az egyéni munkarendet


Az idei tanévben már az Oktatási Hivatalnál (OH) kell kérvényezni a magántanulói jogviszonyt felváltó egyéni munkarendet – közölte a hivatal köznevelési elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán.

Brassói Sándor felidézte, korábban az intézményvezetők döntöttek arról, hogy egy diák lehet-e magántanuló. A szabályozás változtatására azért volt szükség, mert az igazgatók egyes esetekben nem megfelelő logika alapján hoztak döntést, ezáltal sérült a gyerekek tanuláshoz való joga – indokolt.

Hozzátette, az OH a korábban kiadott engedélyeket is felülvizsgálja a 2020/2021-es tanév kezdetéig. A kérvények elbírálásánál a gyermek érdekeit veszik figyelembe.

Az eljárás menetéről a hivatal honlapján található részletes leírás – mondta az elnökhelyettes.

Brassói Sándor beszélt arról is, több mint húsz tanévnyitó konferenciát rendeztek – a felét még ezen a héten bonyolítják le -, amelyeknek célja, hogy az intézményvezetőket és a fenntartókat tájékoztassák a jogszabályok változásáról, és ezzel segítsék feladataik jogszerű ellátását az idei tanévben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.