Ép és sajátos nevelési igényű tanulóknak rendez integrált országos számítógépesírás- és szövegszerkesztési versenyt az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola.
Mint írták, a mozgássérült gyermek beszéde sokszor nehezen érthető, kézírása nehezen olvasható, ilyenkor a számítógép ad egy – társadalmilag leginkább elfogadott – kommunikációs lehetőséget. A speciálisan kifejlesztett segítő eszközök szolgálnak a billentyűzet működtetésére, amely így a gyermek számára a „tollat” jelenti. Meglévő képességeik kihasználásával, a számítógépes írással alkalmazható írástudást szereznek, ezzel további szakmaszerzési és továbbtanulási lehetőségek nyílnak meg előttük; a munkaerőpiacra való bejutás is elérhető közelségbe kerül számukra.
A számítógépes írás módszertana a számítógép sérülésspecifikus használatát jelenti a különböző diagnózisú, illetve a különböző mozgásállapotú fiatalok számára. Ezzel a megszerzett tudással a kommunikáció területén kiszolgáltatott állapotuk megszűnik, szociális kapcsolataik kialakulnak, illetve bővülnek.
Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola több mint húsz éve működik azzal a céllal, hogy az ép diákjai mellett segítse a mozgássérült és autista, valamint látás-, hallássérült, autisztikus, tanulásban akadályozott, problémás szociális háttérből érkező, fiatalok beilleszkedését a társadalomba, és javítsa munkaerőpiaci elhelyezkedésük esélyét.
A március 12-én rendezendő versenyen a 7-12. évfolyamos diákok mérik össze tudásukat.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…