Közoktatás

Megvan, ki lesz a diákok külföldi nyelvi kurzusáért felelős miniszteri biztos

Bartos Mónika fideszes országgyűlési képviselő lesz a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós elmondta: Bartos Mónika feladata lesz, hogy megszervezze a 9. és 11. évfolyamra járó 140 ezer magyar diák két-kéthetes külföldi nyelvi kurzusát.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára arról beszélt: számításaik szerint egy tanuló táboroztatása kétezer euróba kerül, így a teljes program évi 90 milliárd forint költségvetési forrást igényel. Ebből biztosítják az utazás, a kint tartózkodás és a nyelvtanfolyam költségeit.

Közölte: a heti 20-25 órás tanfolyam mellett a diákok nyelvtudása a szabadidős programokon is erősödik, és törekszenek arra is, hogy családoknál szállásolják el őket, mert így még több lehetőségük lesz idegen nyelven kommunikálni.

Az államtitkár kitért arra: a szervezőmunka a Bartos Mónika által vezetett „operatív csapatra hárul”, a „technikai hátteret” pedig a Tempus Közalapítvány biztosítja. Pályázni egyénileg és csoportosan is lehet majd, és a pályázati rendszer kialakításánál igyekeznek „minden tanulói igényt figyelembe venni”.

Bartos Mónika elmondta: a program minden diák számára nyitott, célja, hogy motiválja a fiatalokat a nyelvtanulásra, sikerélményt biztosítson, ezért szakmai ajánlások alapján valószínűleg egy „minimális nyelvi tudás” lesz az előfeltétele.

Hozzátette: a program fő célkitűzése, hogy az elsőként tanult idegen nyelvben szerezzenek minél nagyobb jártasságot a fiatalok. Célországként elsősorban Európai Uniós országokat jelölnek meg, így már felvették a kapcsolatot az Egyesült Királyság, Írország, Málta, Franciaország, Ausztria és Németország, rajtuk kívül pedig Kína nagykövetével is.

A program jövőre indul, 2019-et a részletek kidolgozására fordítják – mondta a miniszteri biztos.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.