Mennyi idő alatt lehet megszerezni egy szakmát?

Ha valaki OKJ-s szakképesítést szeretne szerezni, kétféle képzés közül választhat: iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli képzésen tanulhat.

Az iskolarendszerű képzés előnye, hogy az állami támogatásban részesülő oktatási intézményekben ingyen szerezhetőek meg, nemcsak az első, hanem a második szakma is. Az érettségire épülő képzések 2-3 évesek, a ráépülések pedig 0,5-2 év alatt végezhetőek el. A képzések szeptemberben, illetve februárban indulnak nappali, esti és levelező munkarendben.

Az iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami képzések ugyan nem ingyenesek, de év közben is indulnak (nemcsak szeptemberben és februárban), rövidebb idő alatt elvégezhetőek, és jobban illeszkednek a munkaidőhöz. A képzés hosszát óraszámban adják meg: a kötelező képzési idő 150 és 2400 óra között mozog, szakképesítéstől függően. A ráépülések elvégzése 180-1040 órát jelent.

„Azoknak, akik a mostani rendszerben szeretnének tanulni, és nagyobb kínálatból szeretnének választani, most érdemes jelentkezniük a kiszemelt képzésekre” – írja a Centrum Oktatóközpont közleményében. „Az ősszel és 2020 elején induló felnőttképzések a jelenlegi rendszerben zajlanak le, és a végzett hallgatók teljes értékű szakmai bizonyítványt kapnak” – írják.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Mennyi idő alatt lehet megszerezni egy szakmát?

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0