Közoktatás

Mikor forduljunk magántanárhoz?

Magántanárt választunk, amikor baj van, bukás fenyeget, amikor érettségi, nyelvvizsga, egyetemi vizsga előtt állunk, és meg akarjuk erősíteni tudásunkat, illetve, amikor egy adott téma nagyon érdekel, de kevesen ismerik az adott területet.

Az első esetben tudásunkat megszerezhettük volna a tanórák alatt, de ez valamiért nem jött össze. Nem értettük a matekórán az anyagot, de nem is foglalkoztunk vele, hiszen, majd csak lesz valahogy. Foglalkoztatott a dolog, kérdeztünk is az órán, de nem kaptunk megfelelő választ. És az is előfordul, különösen az informatikánál, valamint angol nyelvnél, hogy nem tanultunk, hiszen ezt úgyis tudjuk. Aztán érettségi előtt rádöbbenünk, hogy nem tudunk semmit, és sürgős megoldásra van szükség. Ilyenkor jön szóba egy informatika vagy egy angol magántanár megkeresése.

 

Hogyan válasszunk magántanárt?

Az ismerősök köre gyorsan bezárul, marad az internet, illetve a tanárközvetítők. A legtöbb ilyen tanárkeresőnél egy szimpla listát találunk, akadnak azonban olyan közvetítők – pl. A Tanárajánló vagy az Onlinetanárahol a részletes keresési lehetőségek mellett igen informatív adatlapok állnak rendelkezésünkre. Az Onlinetanáron ráadásul chat, időpontfoglalás, sőt Üzenőfal is van. Utóbbi nagyon jó megoldás, hiszen, ha például matek magántanárt keresünk, egyszerűen felteszünk egy ingyenes felhívást az Üzenőfalra, és nagyon rövid időn belül ajánlatokat fogunk kapni az egyes magántanároktól.

Jó választás az Onlinetanár, ha Skype-onZoom-on vagy Messenger-en át akarunk tanulni. Budapesti – angol, német, spanyol, történelem, vagy akár matematika, fizika, kémia,… –magántanárok keresésénél ideális választás a Tanárajánló, hiszen a vizsgaszintek, óradíjak kiválasztása mellett akár kerületre is szűrhetünk az oldalon.

Az is előfordul, hogy külhoni magyarként keresünk tanárt, kisebb helységben élünk, aminek a közelében nem találunk magántanárt esetleg pl. a COVID miatt nem akarunk személyes találkozást, marad az online oktatás. Ilyenkor mind az Onlinetanáron, mind a Tanárajánlón,  választhatunk online korrepetáló tanárt.

Összefoglalva, érdemes jól felépített, összetett keresési rendszerrel ellátott tanárközvetítőt választani a keresnél, hiszen a gyors választáson kívül, ezek egyfajta garanciát jelentenek az ideális tanár kiválasztásához.

Utána már csak tanulni kell. Ez bizony elkerülhetetlen. A magántanár senki helyett nem fogja megtanulni az anyagot. Azzal az illúzióval sürgősen le kell számolni, hogy a tanulást elfelejthetjük. Hosszú távon azonban biztos, hogy meg fogja érni a dolog.

Ha pedig Oktatóként szeretnénk állást találni vagy plusz jövedelmet szerezni, a fenti oldalakon túl érdemes az Oktatókereső portálra is beregisztrálni.

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.