Miskolci Egyetem: mintegy kétezer új hallgatót vettek fel

Mintegy kétezer új hallgatót vettek fel a Miskolci Egyetemre. A felsőoktatási intézmény az MTI-vel azt közölte, hogy az egyetem karaira idén 4294-en jelentkeztek, közülük az általános eljárásban 1991-en nyertek felvételt, ez a jelentkezők 46 százaléka.

Idén 1636 hallgató lesz állami ösztöndíjas, „ez önmagában mutatja az intézmény stabilitását” – írták. Önköltséges képzésre 355 fiatalt vettek fel, és jelentősen emelkedett a mesterképzésekre bejutók száma.

Összesen 2158 az egyetemre felvettek száma, mivel 167, Stipendium Hungaricum ösztöndíjas külföldi hallgató is megkezdheti tanulmányait.

A tájékoztatás kiemeli, hogy a felsőoktatási intézmények között egyre fokozódó versenyben a Miskolci Egyetem folyamatosan erősíti pozícióját a népszerű fővárosi egyetemek és a több intézményből integrált nagyvárosi egyetemek között.

A közlemény kitér arra is, hogy a 2020/2021-es tanévben folytatódnak a kihelyezett képzések Ózdon és Sátoraljaújhelyen. Ózdon a bölcsészettudományi kar szociális munka szakát indítják újra, míg Sátoraljaújhelyen az egészségügyi kar ápolás és betegellátás (ápoló) és az egészségügyi gondozás és prevenció (védőnő) szakán lesznek elsőéves hallgatók.

Forrás: MTI
Kép forrása

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Miskolci Egyetem: mintegy kétezer új hallgatót vettek fel

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0