Közoktatás

Múzeumpedagógiai program indult hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért

Múzeumpedagógiai program indult hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért, a KultúrBónusz elnevezésű program kísérleti program keretében 6 ezer diák vehet részt múzeumpedagógiai foglalkozásokon – tájékoztatta a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) az MTI-t.

Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek elnevezésű projekt az Európai Unió Európai Szociális Alap 2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból valósul meg.

A közlemény szerint a KultúrBónusz kísérleti programban 2018 novemberétől 2019 decemberéig az észak-magyarországi és észak-alföldi régiók 40 közoktatási intézménye és 35 muzeális intézménye működik együtt. A program keretében 6 ezer diák vesz részt ingyenesen múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

Az általános iskolák 1-4. évfolyamain tanuló diákok számára a program keretében iskolákba kitelepülő múzeumpedagógiai programokat, úgynevezett Bőröndmúzeumot is tarthatnak. A csoportok emellett a múzeumlátogatáshoz kapcsolódóan komplex szolgáltatáscsomagot is igényelhetnek, választhatnak például hideg élelmiszercsomagot, valamint kérhetik a csoport buszos utaztatását is a múzeumba.

Mint írják, a kezdeményezés célja, hogy a múzeumi programokat a közoktatási intézmények tantervhez kapcsolódóan használják fel és a tanulók szabadidős helyszínként is tekintsenek a múzeumokra.

A KultúrBónusz program további célja, hogy az eredmények feldolgozásával a kísérleti program végén javaslatot tegyenek egy olyan országos rendszer bevezetésére, amelynek köszönhetően minden közoktatásban tanuló diák – bizonyos feltételekkel – ingyen vehetne részt a múzeumi programokon – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.