A honvédelmi táborok az idén már 1200 fiatalt fogadnak, a helyek többsége betelt – mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Az alezredes közlése szerint már tizenöt helyszínen, összesen harminchárom, ötnapos bentlakásos tábort szerveztek 12 és 18 év közötti fiataloknak. A helyek 90 százaléka betelt, a még elérhetőekről például a honvedelem.hu oldalon lehet tájékozódni.
A tematikus táborokban a fiatalok megismerhetik a katonák életét, és bizonyos haditechnikai eszközöket is – tette hozzá.
A sajtófőnök elmondta azt is, hogy a táborokba jelentkezőket később szívesen látnák viszont a hivatásos állományban, ezért a fiataloknak bemutatják azokat a lehetőségeket, amelyek a honvédelmi oktatási rendszerben várják őket.
Forrás: MTI
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…