Négy érmet nyertek a magyar diákok a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

Négy érmet nyertek az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a magyar diákok, a vasárnap befejeződött verseny nem hivatalos rangsorában Magyarország a tizedik helyen végzett.

Az első kémiai diákolimpiát rendező ország utódai, Csehország és Szlovákia közösen szervezték az idei jubileumi versenyt, amelyen 76 ország tanulói vettek részt.

Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója arany érmet szerzett.

Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumból ezüstérmes lett. Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója bronzérmet nyert.

A 76 résztvevő nemzet nem hivatalos rangsorában ez a tizedik körüli helyezést jelenti – közölte vasárnap az MTI-vel Magyarfalvi Gábor adjunktus, a csapat vezetője.

A magyar csapat válogatóját és előkészítőjét az ELTE Kémiai Intézete végezte a nemzeti tanulmányi versenyek legjobbjai közül válogatva. A részvételt az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítsége tette lehetővé.

A versenyen ismét a magyar csapat vezetőjét választották az nemzetközi intézőbizottság elnökének.

Forrás: MTI

Kép forrása

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Négy érmet nyertek a magyar diákok a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 175

More in Közoktatás, Motiváció
Életet menthet az ország kedvenc matek felkészítője
Életet menthet az ország kedvenc matek felkészítője

Szerdán meghúzták az egyetemi ponthatárokat, hamarosan kezd az új tanév, sokan pedig középiskolai pótvizsgára készülnek. Mindkét...

SzakmaFÓRUM.hu új bejegyzés: Esti gimnázium mellett végezhetek OKJ-s tanfolyamot?

Esti gimnázium mellett is lehet OKJ-s képzést végezni, amennyiben olyan képzést választasz... A folytatásért kattints ide.

Close