Közoktatás

Nem rendezik meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőit

A koronavírus terjedése miatt kihirdetett országos veszélyhelyzetre való tekintettel nem rendezi meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőit az Oktatási Hivatal, eredményeket a már lezajlott versenyfordulókban elért eredmények alapján határozzák meg.

A hivatal vasárnap az MTI-vel azt közölte, a tanulók és kísérőik közösségi közlekedésben való részvételének elkerülése érdekében, továbbá egyes döntők részvevőinek nagy száma miatt döntöttek így.

Mivel minden OKTV-tárgyból megrendezték a tanulók iskoláitól teljesen független második versenyfordulókat, a szakmai bizottságok a végeredményeket e tanévben – rendkívüli módon – a március 13-áig elért eredmények alapján állapítják majd meg – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.