Nemzeti díjat nyert a Miskolci Egyetem a Minőség-Innováció 2018 című nemzetközi pályázat hazai fordulójában – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
A zsűri döntése alapján az oktatási szférában működő szervezetek kategóriájában egyedüliként a Miskolci Egyetem kapta meg a díjat a Teljes hallgatói életciklust lefedő tanulástámogatási rendszer a régió szolgálatában elnevezésű pályázattal – közölték. Ezzel az intézmény pályázata bekerült a nemzetközi döntőbe.
A teljes hallgatói életciklust az intézménybe belépéstől a kilépésig vizsgáló oktatási modell középpontjában a hallgató áll, vizsgálják a motivációját és az elégedettségét kari és intézményi szinten is. Az egyetem folyamatosan gyűjti, elemzi és használja a tanulók visszajelzéseit, és ezek alapján ha kell, a képzési programokat is átalakítja – írták a közleményben.
Finnország elnöke 2007-ben indította útjára a Minőség-Innováció pályázatot. A kezdeményezésében 2018-ban 18 állam, illetve országrész vesz részt: Baszkföld, Botswana, Csehország, Dél-Afrika, Észtország, Finnország, Izrael, Kazahsztán, Kína, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország, Ruanda, Spanyolország, Szváziföld, Svédország és Zimbabwe. A Minőség-Innováció pályázat alapvető célja a versenyképesség növelése a termékek és szolgáltatások vevőorientált minőségfejlesztését szolgáló innovációs eredmények hazai és nemzetközi elismertetése által – olvasható a pályázat honlapján.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…