Négy oktatási szakszervezet és szakértők közösen kérik a kormányt arra, ne ragaszkodjanak az április 19-i nyitáshoz, hagyjanak időt az oltások után a védettség kialakulására.
Két szakértő mellett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) és a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete (KPSZ) is csatlakozott a közös nyilatkozathoz.
Közleményükben arra kérik a kormányt, hogy az eddigi kormányzati útmutatásoknak megfelelően biztosítsa minden pedagógus, oktatásban dolgozó számára a biztonságos munkavégzés feltételeit – ne ragaszkodjanak az április 19-i nyitáshoz.
Mint írják, az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe.
Arra hivatkoznak, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne érezze magát azonnal védettnek, miután megkapta az oltást, hiszen időre, akár két-három hétre is szükség van, amíg az immunrendszer megfelelően reagál és kitermeli az ellenanyagokat. Ezzel szemben a kormány április 19-re tervezi az iskolák nyitásához.
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…
A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…
A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…