Online mesterkurzust indít Spike Lee filmrendező

Online mesterkurzust indít 2018 nyarán Spike Lee, a modern fekete filmművészet egyik legfontosabb alkotója. Spike Lee a több mint kéttucatnyi hírességhez csatlakozva, akik a MasterClass platformon vezetnek online mesterkurzusokat, először osztja meg tudását egy online oktatóprogramban – írja az MTI.

A rendező csaknem három évtizede tanít már filmkészítést. Jelenleg ő a New York-i Egyetem posztgraduális filmes képzésének művészeti igazgatója. 1993-ban kezdett tanítani az egyetem filmes karán, előtte a Harvardon is vezetett egy filmes kurzust.

„Nincs abszolút igazság a filmkészítésben, és nem csak egyetlen út vezet a filmezéshez. Harminc év alatt tanultam olyan dolgokat, amelyeket át tudok adni. Azért tanítok ezen a mesterkurzuson, mert a New York-i Egyetemen tartott óráimra csak kevesen jutnak el, tehát ez egy lehetőség számomra, hogy annyi emberrel oszthassam meg, amit tanultam, amennyivel csak lehet, függetlenül attól, hol tartanak filmes pályafutásukon” – fogalmazott közleményében.

Spike Lee eddigi pályafutása alatt nagy stúdiófilmeken és mikroköltségvetésű független filmeken is dolgozott forgatókönyvíróként, rendezőként, producerként és színészként. Jelentős kulturális hatású filmjei között szerepel a Szemet szemért, a Malcolm X, a Négy afroamerikai lány és a Rekviem a hurrikánról. Kritikai és közönségsikert aratott A belső ember, Az utolsó éjjel és A komédia királyai című filmje is. Mostanában forgatta a Netflix számára a She’s Gotta Have It-sorozat első évadát.

Az online mesterkurzuson saját filmjeit elemzi majd. Beszámol a forgatókönyvírás technikai részleteiről, a színészvezetésről, a kamerák beállításáról, a zeneválasztásról és a finanszírozásról is. Foglalkozik az elsőfilmesek előtt álló akadályokkal, és megosztja erről saját tapasztalatait is.

A fizetős kurzusra a MasterClass honlapján lehet jelentkezni.

A 2015-ben alapított MasterClass oktatói között szerepel Werner Herzog, Hans Zimmer, Steve Martin, Aaron Sorkin és Shonda Rhimes is. A későbbiekben Martin Scorsese, Ron Howard, Helen Mirren, Samuel L. Jackson és Judd Apatow is tart majd mesterkurzust.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Online mesterkurzust indít Spike Lee filmrendező

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.47)