Közoktatás

Országos Könyvtári Napok – Családi programok a FSZEK-ben

Idén is változatos programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és bábszínházzal várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagintézményei október 4. és október 10. között, az Országos Könyvtári Napok alkalmából.

A FSZEK köszönetét szeretné kifejezni a járvány elleni védekezésben közreműködő egészségügyi dolgozóknak, ezért idén az eseménysorozat hetében valamennyi tagkönyvtár egy évre szóló ingyenes beiratkozást kínál számukra.

Ezt a lehetőséget az egészségügyi dolgozók mellett a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók is igénybe vehetik – olvasható a FSZEK közleményében.

A programsorozat vendégei lesznek többek között Bereményi Géza, Dragomán György, Jakobovits Kitti, Nyulász Péter, Szabó T. Anna, és az „Abszolút töri”-sorozat szerzői közül Kiss Judit Ágnes, Wéber Anikó és Mészöly Ágnes.

A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, Kárász Eszter és az Eszter-lánc Trió koncerjével, a Batyu Színház és Nyáry Detti bábművész előadásával, valamint Lovranits Júlia Villő kiállításával várják a könyvtárakban. A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében valósul meg.

Október 10-én, a Könyves vasárnapon a Központi Könyvtárban, a Kelenföldi Könyvtárban, az Ugocsa utcai Könyvtárban, a Dagály utcai Könyvtárban, a Lőrinci Nagykönyvtárban év végéig szóló ingyenes próbatagsággal, késedelmi díj elengedésével várják az olvasókat. Az FSZEK többi tagkönyvtárában október 11-én hétfőn váltható ingyenes próbatagság és ekkor kerül sor a „megbocsátás napjára” is.

A 16. alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat részletes programkínálata a fszek.hu oldalon olvasható.

A FSZEK valamennyi rendezvényére előzetes regisztráció szükséges. A programok védettségi igazolvánnyal látogathatók.

Mint a közleményben olvasható, az idén eddig mintegy félmillió látogató kereste fel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, és az olvasók csaknem 1,2 millió művet kölcsönöztek ki.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.