Közoktatás

Ötvenkilenc iskolában segít honvédség a fertőtlenítésben

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára úgy gondolja, a koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban.

Az államtitkár kiemelete, hogy az őszi szünetben minden iskolában fertőtlenítő takarítást kell végezni. Ez ugyan már múlt héten kiderült, a tájékoztatásban nincs szó arról, hogy pontosan kik fogják a nagytakarítást elvégezni, kiknek a feladata – csak az tűnik biztosnak, hogy a takarítás az október 23-ától november 1-jéig tartó őszi szünetben lesz.

Az államtitkár nyilatkozata szerint ötvenkilenc iskolában, ahol a fertőzés a rendkívüli szünet és a tantermen kívüli, digitális munkarend ellenére sem tűnt el, a honvédség segítségével aeroszolos fertőtlenítést is végeznek.

Maruzsa Zoltán azt mondta, a legfrissebb adatok szerint 3000 óvoda közül csak 64-ben van rendkívüli szünet, ez, illetve a tantermen kívüli digitális munkarend az iskolák mindössze hat százalékát érinti.

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.