Alpha 1 PRO típusú programozható robotot kapott a kiskunfélegyházi térség 38 általános és középiskolája.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a robotok beszerzésének kezdeményezője az eszközök csütörtöki kiskunfélegyházi átadásán úgy fogalmazott: az ismeretek nélküli ember kiszolgáltatott. Éppen ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a körülöttünk és velünk élő fiatalok tudása minél színvonalasabb, jobb minőségű és naprakész legyen. Ehhez azonban korszerű eszközökre és minél több lehetőségre van szükség – tette hozzá.
Mint elhangzott, az Alpha 1 PRO nem csupán egy technikai csúcsteljesítmény, de elgondolkodtató, szórakoztató találmány, amely oktatási célra is kiválóan alkalmazható a mesterséges intelligenciával és a programozással ismerkedő gyerekek és fiatalok számára.
Az Alpha 1 PRO típusú robotokat a Bács-Kiskun megye 4. számú választókörzete önkormányzatainak és vállalkozóinak adományaiból, valamint az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával vásárolták meg.
A felajánlásoknak köszönhetően a Lakitelek Népfőiskola Neumann János néven kollégiumot is indít. A negyedévente megszervezett találkozókon – a Kína Kollégiumhoz hasonlóan – a fiatalok csúcstechnológiákkal ismerkednek majd.
Az Ágasegyháza, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Gátér, Izsák, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kömpöc, Kunszállás, Lakitelek, Móricgát, Nyárlőrinc, Orgovány, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szank, Tiszaalpár és Tiszaug településeken összesen 38 általános és középiskolájában tanuló fiatalok a programozható robotok használatával újszerű ismeretekhez juthatnak.
Mint elhangzott egyre fontosabb, hogy a következő nemzedék minél jobban megismerje a mesterséges intelligencia és a mechanika világát. Éppen ezért egy digitalizációval foglalkozó magyar cég úgy döntött, oktatási célokra használja a humanizált robottechnológiát, egy eredetileg kínai fejlesztést. Az Alpha 1 PRO robot rendkívül hasznos eszköz, egyszerre szórakoztat és tanít, programozásának pedig gyakorlatilag csak a képzelet és a kreativitás szab határt. Az akkumulátorral működő robotot 16 szervomotor mozgatja, melynek mindegyike külön állítható. Egy 3D-s szoftver segítségével programozható, mobil applikációval Bluetooth-on keresztül vezérelhető.
Forrás: MTI