Felsőoktatás

Rekordszámú hallgatót vett fel a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetemen többéves rekordot döntött a felvettek száma, amely a tavalyihoz képest csaknem két százalékkal emelkedett, és ezzel várhatóan a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglal helyet – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a Miskolci Egyetem karaira 2018-ban 5088-an jelentkeztek, közülük eddig 2316-ot vettek fel. Ez a létszám a megállapított ponthatárok alapján az utóbbi öt évet tekintve az idén a legmagasabb.

Az adatok egyértelműen mutatják, hogy a felsőoktatási intézmények közötti, egyre fokozódó versenyben a Miskolci Egyetem folyamatosan erősíti pozícióját a népszerű fővárosi egyetemek és a több intézményből integrált nagyvárosi egyetemek között – írták a közleményben, amely arra is kitér, hogy a egyetem valamennyi karára több hallgatót vettek fel, mint korábban.

Forrás: MTI

Kép forrása

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.