Felsőoktatás

Semmelweis Egyetem: több mint kétezren kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben

A Semmelweis Egyetem hat karán 2074 hallgató kezdheti meg tanulmányait magyar nyelvű képzésben a 2018/19-es tanévben, közülük 122-en önköltséges formában – közölte az egyetem.

Az egyetem honlapján közzétett cikkben Hermann Péter oktatási rektorhelyettest idézve arról írtak: az egyetem népszerűségét jelzi, hogy egyes szakokra többen adták be jelentkezésüket az előző évhez képest, és az első helyes jelentkezések száma is nőtt. A hazai szakegyetemek közül a Semmelweis Egyetem képzéseire szerettek volna a legtöbben bekerülni első helyen.

A népszerű szakokon ennek megfelelően a ponthatárok is nőttek a tavalyihoz képest, az orvos-egészségtudományi területen kellettek a legmagasabb pontszámok a társegyetemekkel összehasonlítva.

Az Általános Orvostudományi Karra első helyen 1167-en szerettek volna bekerülni, ami 15 százalékkal több, mint a tavalyi jelentkezők száma és 6 százalékkal magasabb az elmúlt 5 év átlagánál, ami az egyetem orvosképzésének növekvő népszerűségét jelzi – ismertette Hunyady László dékán.     Hozzátette: ezzel is összefüggésben nőtt a ponthatár, idén a sikeres felvételihez 441 pontra volt szükség az állami, és 460-ra az önköltséges képzésben, így összesen 381 főt vettek fel, akik közül hárman tanulnak majd önköltséges formában.

A cikk szerint az Egészségügyi Közszolgálati Karon 119-en kezdhetik meg tanulmányaikat három szakon, az Egészségtudományi Karra 1224 hallgatót vettek fel, a Fogorvostudományi Karra 100-at, a Gyógyszerésztudományi Karon idén is maximális létszámmal, 150 hallgatóval indulhat el a félév. A Pető András Karon az eddigi 70 helyett 100 jövendőbeli konduktor kezdheti meg tanulmányait.

Az idei felvételi során több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára. A legnépszerűbb osztatlan képzések között szerepel az általános orvos, a fogorvos és a gyógyszerész képzés, a sokak által megjelölt alapképzések közé pedig egyebek mellett az ápolás és betegellátás szak is bekerült – olvasható.

Forrás: MTI

Kép forrása

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.