Nagyon magas azoknak a végzős középiskolásoknak az aránya, akik nem rendelkeznek középfokú nyelvvizsgával – derült ki a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által végzett, nem reprezentatív felméréséből, amelyet minden évben az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon végeznek.
A kutatás legfontosabb célja az volt, hogy felmérjék a diákok tájékozottságát és véleményét a 2018. január 1-jétől ingyenesen megszerezhető nyelvvizsgáról, illetve arról, hogy 2020-tól csak középfokú nyelvvizsgával lehet bejutni a felsőoktatásba.
A felmérésben résztvevő diákok 81%-a szerint az ingyenes nyelvvizsga elegendő állami segítség a bizonyítvány megszerzéséhez, bár sokan nincsenek tisztában a pontos feltételekkel, például, hogy milyen feltételei vannak a visszaigénylésnek, illetve kik és milyen módon vehetik igénybe ezt a kedvezményt.
A felmérésből az is kiderül, hogy a tavalyi eredményekhez képest 7%-kal csökkent a középiskolások körében a nyelvvizsgával nem rendelkezők aránya, viszont 13%-kal emelkedett azoknak a száma, akik szerint nem elegendő az iskolai nyelvóra a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez.