Felsőoktatás

Tanítsunk Magyarországért: elindult az egyetemi mentorprogram

Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.

A „Tanítsunk Magyarországért” egyetemi mentorprogram hétfői debreceni megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a felkészítési kurzusra jelentkező mintegy háromszáz hallgató előtt a program indítását indokolva két tapasztalatot említett. Egyrészt – mondta – a kistelepüléseken élő 14 éveseknek nehéz elhagyni a megszokott környezetüket, „traumát okoz” az iskolaváltás. Másrészt az a nemzetközi tapasztalat, hogy azoknak a diákoknak az eredményei, akiket csak néhány évvel idősebb mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak.

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a program részleteiről elmondta, hogy a részt vevő egyetemisták három-négy 7-8. osztályos diákkal kezdik meg a közös munkát. A programot első körben négy megyében – Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar – 50 kiválasztott általános iskolában indítják szeptembertől. A jelentkező mentorok fél éves egyetemi kurzuson készülhetnek fel a „terepmunkára”.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: középiskolásokat is bevonnak a mentorprogramba. A közös tanulás meghatározó élmény mind a középiskolásoknak, mind a kistelepülésen élő általános iskolásoknak, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is fennmaradhatnak – tette hozzá.

A Debreceni Egyetemen négy és fél perc alatt telt be a meghirdetett kurzus, ezért további kettőt indítanak, így csaknem háromszázan vehetnek részt a mentorprogramban – jelezte Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.