Karrier

Tavaly a negyedik negyedévre stabilizálódott a magyarországi álláspiac

Tavaly a negyedik negyedévben stabilizálódott a magyarországi álláspiac: az új álláshirdetések száma csupán egy százalékkal maradt el a 2019 azonos időszakában mért szinttől – közölte a Profession.hu az MTI-vel.

A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta 2020 a változások éve volt, amely négy jól elkülönülő szakaszra tagolható a világjárvány hatásait tekintve. Az első negyedév stabilan, biztatóan indult, a látványos fordulatot március 11-re datálják: a meghirdetett pozíciók száma azonnal és jelentősen visszaesett. A második negyedév teljes bizonytalanságban és útkereséssel telt. A harmadik negyedév a kárfelmérésről, az új normákhoz való igazodásról és a fokozatos, lassú növekedésről szólt. Az év utolsó három hónapja már a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében telt – tette hozzá a szakember.

Közölték, 2020 utolsó három hónapjában a meghirdetett állások számába 2019 azonos időszakával összevetve a legnagyobb növekedést a mezőgazdaság (28 százalék), az építőipar (25 százalék), az egészségügy és gyógyszeripar (22 százalék), az oktatás, kutatás, tudomány (17 százalék) és a gyártás, termelés (11 százalék) kategóriákban regisztrálták. Ezzel szemben a legnagyobb visszaesés a meghirdetett állások számában éves összevetésben a vendéglátás és idegenforgalom (79 százalék), az üzleti támogató központok (37 százalék) az ügyfélszolgálat és vevőszolgálat (36 százalék), a cégvezetés és menedzsment (28 százalék), valamint a szakmunka (25 százalék) területén történt.

A márciusi fordulatot követően több szektorban is visszatért a túljelentkezés évek óta elfeledett jelensége, és egész évben megmaradt. Példaként említették, hogy 2020 negyedik negyedévében az egy évvel korábbinál 27 százalékkal jelentkeztek többen a meghirdetett állásokra. A jelentkezők száma a legnagyobb mértékben, 73 százalékkal az oktatás, kutatás, tudomány, 51 százalékkal a marketing, média, 50 százalékkal pedig az IT programozás és fejlesztés területén nőtt éves összehasonlításban.

A regionális adatokból megállapították, hogy 2020 negyedik negyedévében a legtöbb új álláshirdetést Nógrád megyében adták fel: itt 43 százalékkal több hirdetésre lehetett jelentkezni, mint 2019 utolsó három hónapjában. A legnagyobb visszaesés Budapesten történt, ahol 24 százalékkal kevesebb új pozícióra kerestek munkaerőt, mint egy év évvel korábban.

Az egész évet tekintve, 2020-ban 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, mint 2019-ben. Az álláshirdetésekre jelentkezők száma ezzel szemben több mint 26 százalékkal haladta meg az előző év összesített adatait.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.