Közoktatás

Tudományos élményközpont létesül Székesfehérváron

Tudományos élményközpont létesül 436 millió forintból Székesfehérváron, amelynek célja a fiatalok természettudományos érdeklődésének felkeltése, tudásuk elmélyítése.

A Fehérvári Civil Központban tartott hétfői sajtóbejáráson Zugor Zsuzsanna, a projektet megvalósító Echo Innovációs Műhely elnöke közölte, hogy a 300 négyzetméteres élményközpontnak otthont adó épületrészt 165 millió forintból, 120 millió forintos uniós támogatással újították fel. A Titkok Háza névre keresztelt élményközpont nyitórendezvénye a tervek szerint 2019 januárjában lesz – tette hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes projektre jóval több mint 400 millió forint áll rendelkezésre, tehát jelentős forrás jut a szakmai tartalom kidolgozására, ami meghatározza a következő évek eredményességét. Úgy vélte, óriási szükség van olyan tudományos terekre, amelyek az iskolákban nincsenek, mert ezekkel lehet jóval közelebb hozni a gyerekeket a természettudományos ágakhoz.

Zugor Zsuzsanna megemlítette, hogy tíz különböző tematikus programsorozatot dolgoztak már ki a kémia, a fizika, a matematika, a biológia és az alkalmazott természettudomány területén.

Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja kiemelte, hogy több mint húsz kollégájuk vesz részt a tananyagok kidolgozásában. Megemlítette, hogy szívügyük a műszaki és a természettudományos terület, és továbbra is azt gondolják, ezekkel „nem lehet elég korán megfertőzni” az általános- és középiskolásokat.

Domokos Tamás, az Echo Network stratégiai igazgatója elmondta, hogy a Titkok Háza Tudományos Élményközpont fő célja az élménypedagógiai programkínálat bővítése, amelyhez a szükséges innovatív oktatástechnikai és demonstrációs eszközöket már beszerezték. Kialakítottak továbbá egy nagyobb oktató-előadó termet, valamint öt kisebb tematikus labort, azokhoz kapcsolódó raktárt, valamint egy oktatói szobát.

A sajtóanyag szerint a foglalkozások között lesz szakkör, klub, műhely, kihelyezett természettudományos óra, vetélkedő, verseny és napközis tábor is. A tervek szerint az élményközpont havonta átlagosan 430 diákkal ismerteti meg a természettudományokat 21. századi környezetben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.