Közoktatás

Újabb változások jöhetnek a köznevelési törvényben


A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, felhatalmazást ad a kormánynak, hogy az intézményvezetőknek további pótlékot és ösztönzési kereset-kiegészítést állapítson meg. Közölték, a módosítások másik célja a gyermekek, tanulók előmenetelének támogatása.

A javaslat hatályon kívül helyezi az önálló tankönyvtörvényt, a tankönyvellátás legfontosabb szabályait pedig a nemzeti köznevelésről szóló törvénybe helyezi, ezzel biztosítva az ingyenes tankönyvellátást; az ugyanis a kormány döntése alapján 2020. szeptember 1-jétől az alap- és középfokú oktatás valamennyi évfolyamára kiterjed.

A törvényjavaslat megerősíti a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekekre, tanulókra vonatkozó jogi és szakmai garanciákat és biztosítja a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését. Továbbá módosítja a 2015-től bevezetett, 3 éves kortól kötelező óvodába járás nyomon követését, és egyértelműbbé teszi az óvoda-iskola átmenet feltételrendszerét – ismertették.

Hozzátették, a szülőknek és a tanulóknak az osztályzatok egyértelmű visszajelzést adnak a teljesítményről, ezért a javaslat a jövőben nem követeli meg a miniszteri engedélyt a szöveges értékeléshez, arról az intézmény maga dönthet, ugyanakkor kötelezővé teszi, hogy a félévi és az év végi teljesítményt osztályzattal is kell minősíteni.

A javaslat továbbá kivezeti a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a 2020/21-es tanévtől egyéni munkarendet kérhetnek, ha ezt a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.