ELTE Informatikai Kar lett az első az informatikai képzésterületi rangsorban a hallgatói kiválóság alapján
A Diploma 2024 kiadványban a HVG nyilvánosságra hozta a legjobb egyetemek összesített rangsorát és a képzési területek szerinti listákat. Az idén is az ELTE Informatikai Kar lett az első az informatikai képzésterületi rangsorban a hallgatói kiválóság alapján, a karok összesített rangsorában a hallgatói kiválóság alapján pedig országosan a harmadik.
A hallgatói rangsor az adott egyetemre, főiskolára felvételizők teljesítménye – többek között az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvételizők pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya és a középiskolai versenyen helyezettek száma – alapján áll össze.
A HVG 2024-re vonatkozó felsőoktatási rangsora alapján megőrizte első helyét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara az ország informatikai képzései között a hallgatói kiválóság terén. Az informatikai terület igen népszerű a felvételizők körében, Karunk legsikeresebb képzési területén, a programtervező informatikus alapszakon az első helyes jelentkezések száma évről évre dinamikusan növekszik. A hallgatók számának emelkedése a minőség emelkedésével jár együtt, ezt legjobban az mutatja, hogy az ELTE IK – ra felvételt nyert hallgatók átlagpontszáma 452 pont.
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…