Közoktatás

Videós pályázat középiskolás diákoknak a Mátyás király Emlékévhez kapcsolódóan

Videós pályázatot hirdetnek középiskolás diákok számára a Mátyás király Emlékévhez kapcsolódóan.

A felhívásra november 5-ig várják a három tagú magyarországi és határon túli csapatok jelentkezését, kísérőtanárral, akik saját szemszögből mutathatják be Mátyás királyt és korát egy rövid, általuk készített videó formájában.

Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, valamint az OTP Fáy András Alapítványa által hirdetett verseny kiemelt célja, hogy a középiskolások közelebb kerüljenek Mátyás királyhoz és a reneszánszhoz, valamint, hogy a témában közös gondolkodásra inspirálja a diákokat és tanáraikat.

A kétfordulós pályázat első körében a zsűri pontozza a beérkezett videókat, és kiválasztja azt a tíz csapatot, akik a második körben is részt vehetnek. A kiválasztott csapatok a Magyar Tudományos Akadémia székházában rövid prezentáció keretében mutathatják be témaválasztásuk okait, filmkészítési technikájukat. A prezentációkat a szakmai zsűri ugyancsak pontozza, és a két pontszámból alakul ki a végleges eredmény. A döntőben vetítik le 10 legjobb filmet, a három legjobb csapat értékes nyereményekben részesül, de díjazzák a Facebook közönségszavazásának győztesét is.

A versenyre itt lehet jelentkezni.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.