Visszautasítják az új vezetés ajánlatát és fenntartják a blokádot az SZFE hallgatói

Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.

A hallgatók képviselői hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon elmondták: az egyetemi autonómia feltételei rögzítve vannak a nemzeti felsőoktatási törvényben, nem képezhetik semmilyen egyeztetés részét.

Kiemelték: az egyetemi dolgozók sztrájkjának harmadik napjában a tanulmányi félév felfüggesztésével fenyegetni abszurd, a tanév érvényességéről pedig csak jogszerűen kinevezett vezetőségnek lenne felhatalmazása dönteni. “A Színház- és Filmművészeti Egyetemnek legitim vezetése jelenleg nincs” – vélekedtek.

Mint elhangzott, az egyetem hallgatósága a blokádot fenntartja, a tiltakozáshoz való demokratikus jogával továbbra is él.

Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár erről vasárnap nyílt levelet tett közzé.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Visszautasítják az új vezetés ajánlatát és fenntartják a blokádot az SZFE hallgatói

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Felsőoktatás
Minősítési eljárás - Pedagógus életpályamodell
Idén már a tanító alapképzési szakon tanulók is pályázhatnak a Klebelsberg Ösztöndíj Programba

Idén már a tanító alapképzési szakon tanulók is pályázhatnak a Klebelsberg Ösztöndíj Programba - közölte Schanda...

Kezdődik az ügyintézés időszaka
Már több mint százezren vehették át diplomájukat nyelvvizsga nélkül is

Szeptember végéig több mint százezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási...

Close