A II. kerületben indul a budapesti iskolabuszprogram

A kormányzat iskolabuszprogramot indít Budapesten, a tesztelése a II. kerületben kezdődik el 2019-ben – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kerületben tartott keddi sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a kormányzat célja a fővárosban és az agglomerációban élő emberek mindennapi közlekedési problémáinak enyhítése és az iskolabuszprogram várható forgalomcsökkentő hatására a közlekedés okozta környezeti terhelések mérséklése.

A mindennapokban gond a II. kerületben a családok számára az általános iskolás gyermekek iskolába szállítása, ezért kezdi meg a kormányzat Budapesten az iskolabusz szolgáltatás kidolgozását, hasonlóan a Volán társaságokkal közösen induló vidéki iskolabusz programhoz.

Kiemelte: a kezdeményezés fontos célja, hogy biztonságos megoldást találjon a családok utazási problémáira, csökkentse a tanulók és a családok terhét, környezeti szempontból fenntartható legyen, segítségével csökkenjen a forgalom a városban, és így a környezeti terhelés is kisebb legyen a városlakók számára.

Kísérletkén tekint a kormányzat erre az iskolabuszprogramra, amely ha jól működik, egész Budapestre is kiterjeszthető lehet a későbbiekben – fűzte hozzá Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Mint mondta, a program szorosan illeszkedik a Budapest 2030 városfejlesztési koncepcióhoz is, hiszen több ponton is hozzájárul a főváros jövője szempontjából fontos kihívások megoldásához: segítheti a térségi együttműködést, oldhatja a közlekedési feszültséget, mérsékelheti a környezeti terhelést és megkönnyítheti a családok mindennapi életét.

A rendszer tesztelése – párhuzamosan a budapestivel – Kecskeméten és Debrecenben is megkezdődik.

A koncepció kidolgozásával és a mintaprogram lebonyolításával megbízott polgármester elmondta, hogy a jövő év első felében felmérik az érintett családok és oktatási intézmények igényeit, és feltérképezik a szakmai és civil közreműködők körét és az összegyűlt tapasztalatok alapján 2019 őszén a kiválasztott intézményeknél kísérleti jelleggel elindítják a tesztüzemű szolgáltatást. Az itteni tapasztalatokra alapozva készül el az egész kerületre kiterjesztett koncepció, amelyeket az előzetes tervek szerint 2021-ben követhet a teljes fővárosi rendszer kiépítésére szolgáló javaslat.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A II. kerületben indul a budapesti iskolabuszprogram

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.54)