A retorika fejlesztésének előnyei karantén alatt

A mostani, egymástól ismét elzárt időkben a nyilvános beszéd nem az a műfaj, ami túlságosan előtérben van. Ugyanakkor a sok otthon töltött időt, ami legtöbbünkre rászakadt, ki lehet használni különböző képzésekre. Az egyik ilyen képzés a nyilvános beszéd, amely az embert önbizalommal, karizmával és elengedhetetlen vezetői képességekkel ajándékozza meg.

4 éve kijutottam a szónoki világbajnokságra Washingtonba, akkor adtam egy interjút a nyilvános beszédről és előnyeiről egy nagy médiacsoportnak. Kezdtem Arisztotelésznél, majd a 19. század nagy szónokain át egészen a modern üzleti életben tapasztalt előnyeiről is szó esett. Egy részletes szakmai anyag jött össze belőle, legalábbis akkor még azt gondoltam. Meglepetésemre, egy elejtett félmondatom alapján viszont a címe az lett a 2 oldalas cikknek, hogy a „retorikával könnyebb csajozni”.

Ebben a bejegyzésben pedig szintén meglepetésként érhet valakit, hogy azt mutatom be, miért érdemes befektetni az emberek előtti beszéd tanulásába, amikor nem is javallott emberek közé menni.

A Retorika kicsiben és nagy eredményeket hoz

Mondhatnánk erre, hogy bulváros csúsztatás és tényleg én is így könyveltem el magamban az egészet, de az újságírónak lényegében igaza volt. A sikerben, legyen az párválasztás vagy munkahelyi, az önbizalom kulcsfontosságú. A retorikával rohamosan nő az ember önbizalma, hiszen az emberiség kutatások szerinti egyik legnagyobb félelméről van szó. A retorika alatt ne arra gondoljunk, hogy a Papp László Budapest Arénát megtöltve kell előadnunk, hanem arra, hogy a mindennapi életben át tudjuk mások számára érthetően, érdekesen és emlékezetesen a gondolatainkat.

HOGYAN FEJLŐDHETEK?

A fejlődéshez válassz érdekes tartalmat, mond el egyszerűen és fűszerezd meg önbizalmat sugalló előadástechnikával, retorikai eszközökkel és gyakorlással.

Érdekesség: Az emberi agy úgy van huzalozva a kezdetek óta, hogy az érdekes (tehát szokatlan) információra oda kell figyelnie. A régi veszélyes környezetben, aki nem volt képes a szokatlan történésekre odafigyelni (természeti csapások, vadászó vadállatok stb.) az kihalt.

Egyszerűség: Az egyszerű információk utáni igényünk pedig megint csak a túlélés iránti törekvésből jön, hiszen az emberi szervezet igyekszik lehetőség szerint minimum kalóriát égetni.

Önbizalom: menthetetlenül vonzódunk az önbizalommal rendelkező karizmatikus emberekhez. A karizmát nem az adja, hogy ki vagy, hanem az ügy, amit képviselsz. Van néhány fogás viszont, ami megtanulható, pl. hogy ne használjunk „őőő” töltelékszavakat, vagy tartsuk a szemkontaktust stb. Ebben a bejegyzésben például a részletesen karizma fejlesztésének lépéseiről van szó.

A gyakorlás most kihívás és sokszor Zoom-on, vagy Skype-on van csak rá lehetőség. Azonban reméljük, hogy nemsokára véget ér ez a karanténos helyzet és akkor le tudod majd aratni a sikereket az új képességeiddel, hiszen sokszor a magánéletben és a munkahelyen is csak egy beszédnyire vagy…

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A retorika fejlesztésének előnyei karantén alatt

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felnőttképzés, Karrier
OKJ tanfolyam
Tarolnak a programozó tanfolyamok – Még mindenki kihasználja az OKJ képzéseket

Az OKJ képzések teljesen átalakulnak, aminek következtében már csak december 31-ig indíthatnak a felnőttképző intézmények OKJ-t....

Jóga oktatás
Három magyar szakma, melyek rossz kezekben akár tönkre is tehetik az életünket

Énektanár, aki hangszálgyulladásig énekeltet, sminktetováló, akinek az eszközeitől egy életre allergiásak leszünk és jógaoktató, akinek combizom...

Close