A szakképzésben is jelentős változások lesznek június másodikától

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást – közölte az MTI-vel Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: a szakképzésben különösen fontos a gyakorlati tudás elsajátítása, és nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes szakmákat mennyire lehet hatékonyan tanítani digitális távoktatási formában. “Az intézmények vezetői bírnak megfelelő információkkal arról, hogy miként lehet a lehető legjobban összehangolni a koronavírus-járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedéseket a gyakorlati oktatással” – mondta Schanda Tamás.

Hozzátette, a szakképző iskolák esetében az intézmények működésére, tanítási rendjére vonatkozó, az általános iskolákétól és gimnáziumokétól eltérő szabályozás teszi lehetővé a tanév hátralévő részében az elmaradt gyakorlati képzés részleges pótlását, illetve a nyári szakmai gyakorlatok előkészítését és megvalósítását.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a duális képzőhelyek egy része az eddigi helyzetben is tudta folytatni működését, mert meg tudta teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, így a tanulószerződéssel rendelkező tanulók egy része az egészségvédelmi biztonsági előírások betartásával és biztosításával e cégeknél tudta, tudja teljesíteni a szakmai gyakorlatát.

“Ugyanakkor több duális képzőhelyként is működő vállalat a járványügyi helyzetre tekintettel felfüggesztette működését, illetve nem fogad tanulót. A korlátozások általános enyhítése várhatóan javít ezen a helyzeten, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő képzésben részesüljenek, lehetőség szerint a nyári gyakorlatok ne maradjanak el, vagyis ne kelljen ezeket a következő tanévben pótolniuk a tanulóknak” – tette hozzá.

Forrás: MTI
Kép forrása: Mohai Balázs, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A szakképzésben is jelentős változások lesznek június másodikától

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 100

More in Szakképzés
Kevesebb képzés közül lehet választani
Az Emmi javaslatot nyújtott be a köznevelési törvény módosítására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma benyújtotta az Országgyűléshez a köznevelési törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amelynek középpontjában a...

Normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola
Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben, június 2. és június 15. között...

Close