Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatja a szakképzési törvényhez benyújtott módosító javaslatot, amely a szülőket arra ösztönözné, hogy gyermekük egy biztos megélhetést jelentő szakma megszerzésével zárja tanulmányait – közölte az ITM szerdán az MTI-vel.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium is támogatja azt a módosító indítványt, amely szerint a jövőben a szülőnek vagy a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének kötelezettsége lenne a tankötelezettség teljesítését követően is a gyermek továbbtaníttatása legalább egy részszakma megszerzéséig.
A módosító javaslat ezt a felelősséget kiterjeszti a munkáltatókra is, a kezdeményezés értelmében megszüntethetővé válna a fiatal foglalkoztatására irányuló jogviszony, ha az akadályozza a tanulást – közölte az ITM.
A változtatás következtében a szülőnek új kötelezettsége nem keletkezik, az csak nyomatékosítja abbéli felelősségét, hogy gyermeke felnőtté válásáig biztosítsa számára a tanulás, az életben való boldoguláshoz szükséges kompetenciák megszerzésének lehetőségét.
E cél elérését segítik a gyermekneveléshez nyújtott támogatások is, amelyeket a szülők a hatályos szabályok szerint addig kaphatnak, amíg gyermekük iskolába jár. A családoktól az új szabály tehát önmagában semmiféle támogatást nem vesz el, hiszen azok most sem járnak, ha a 16 éves kört betöltő fiatal megszakítja a tanulmányait, és munkába áll.
A javaslatot az Országgyűlés kulturális bizottsága megtárgyalta és elfogadta, azt az ellenzéki képviselők is nagy arányban támogatták.
Forrás: MTI
Kép forrása: Mohai Balázs, MTI