A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és…
Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat, akik kimagasló szerepet töltenek be tantárgyuk népszerűsítésében…
Az idén január és augusztus között csaknem négyszer annyi, diákokat toborzó álláshirdetés jelent meg a Profession.hu oldalán, mint 2020-ban -…
Idén először hirdetik meg az IdeaFest versenyt, amelyre a 14 évesnél idősebb, vállalkozó kedvű középiskolások jelentkezhetnek október 31-ig, azonban fontos,…
Október 10-ig jelentkezhetnek a középiskolák 10. osztályos tanulói az Estöri Kreatív Történelmi Verseny idei megmérettetésére. A verseny idén a 16-17.…
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pénteken, az Európai Diáksport Napján (ESSD) mozgásra hívja a hazai általános és középiskolákat, amelyek között…
Nem vagy elégedett a jelenlegi munkáddal? Szeretnél elsajátítani egy olyan szakmát, amivel jobb lehetőségeid lennének, de úgy érzed, hogy nincs…
Hat helyett öt évig tart a jövőben a felsőfokú tanárképzés, a hallgatóknak minden félévben lesz szakmai gyakorlatuk, a napokban megjelent…
Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolákba, hogy beadják a második vakcinát a tanév elején koronavírus ellen beoltott diákoknak -…
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) arra kéri az egyetemi hallgatókat, oktatókat, kutatókat és munkatársakat, hogy aki eddig nem tette volna…