A társadalomtudományi kar oktatói és hallgatói november 14-én figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájknap keretében tiltakoznak a felsőoktatás autonómiáját és az akadémiai tanszabadságot érintő sorozatos beavatkozások, gazdasági átalakítások, valamint a társadalmi nemek szak megszüntetése ellen.
Az akcióhoz az ELTE bölcsészkarának kommunikáció, filmtudomány és esztétika tanszéke is csatlakozik. Facebook-oldalukon azt írják, hogy a november 12-16-i héten zajló órákon kitérnek az adott kurzus témájának genderszempontjaira. Továbbá a társadalmi nemek szak megszüntetéséről, a tanszabadságról, az egyetem függetlenségének megőrzéséről is beszélgetnek majd a hallgatókkal.
A társadalomtudományi karon november 14-én délelőtt a társadalmi nemek tudományáról tartanak negyedórás előadásokat. Október közepén jelent meg a Magyar Közlönyben a társadalmi nemek mesterszak megszüntetéséről szóló határozat. A rendeletmódosítás szerint a legkésőbb az idei évben genderszakra felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján még befejezhetik.
Délután az Oktatási Hálózat kerekasztal-beszélgetést szervez a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről, majd hallgatói fórumot tart a kar hallgatói önkormányzata.
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…