Ellehetetlenítené az alternatív iskolákat a kormány

További megszorításokkal egészítette ki az utolsó pillanatban a kormány az eddigi is sok vitát kiváltó köznevelési törvényt. Az új rendelkezések az alternatív intézmények – mint például a Waldorf iskolák – számára a gyakorlatban betarthatatlanok, és ezáltal a törvénytervezet alkalmassá válik ezen intézmények ellehetetlenítésére, kiüresítésére vagy bezárására – írja a Szülői Hang.

Az összegző módosítóban szereplő, alternatív iskolákra vonatkozó részek érelmében két szempontnak való megfeleléshez kötik, hogy az alternatív kerettanterveket elfogadja a szakminisztérium:

  1. Az alaptantervben megszabott tananyag tartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben.
  2. A Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától.

A fenti rendelkezések a Waldorf- és más alternatív iskolák számára betarthatatlanok. Ezekben az oktatási intézményekben ugyanis a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban – írja a Szülői Hang.

Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. A szülők azért adják ezekbe az intézményekbe a gyerekeket, hogy a hagyományos osztályzásra épülő módszertan és tananyag helyett az alternatív pedagógia iránymutatása szerint tanulhassanak a gyerekek.

Hozzáteszik, a törvénymódosítást csak úgy értelmezhető, mint a Waldorf- és más alternatív intézmények ellehetetlenítésére tett kísérlet. A módosítás benyújtójának tisztában kell lennie azzal, hogy ezek az alternatív intézmények nem tudják betartani a szóban forgó törvényt anélkül, hogy feladnák létezésük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Ellehetetlenítené az alternatív iskolákat a kormány

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 82

More in Közoktatás
Szakképzés - jeles bizonyítványt kapott Debrecenben egy 77 éves diák
Elöregedtek a magyar tanárok az OECD-felmérés szerint

Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A...

Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal egy kutatás szerint
Dobogós helyezéseket szereztek az ifjú magyar robotikusok a hannoveri Európai Ifjúsági Robotkupán

Egy második és két harmadik helyezést szerzett a magyar csapat a németországi Hannoverben megrendezett Európai Ifjúsági...

Close