Gimnáziumi vezetők: legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv


Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma azt kéri a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv (Nat).

Az MTI-hez eljuttatott, tizenöt gimnáziumi igazgató által jegyzett közleményben azt írták: egyetértenek abban, hogy olyan alaptantervre van szükség, amely megfelel a 21. század követelményeinek.

Hozzátették: ugyan a 2013-ban bevezetett és máig érvényben levő Nat érdemi “beválásvizsgálata” még nem történt meg, mégis üdvözölték azt a szándékot, hogy új Nemzeti alaptanterv készül.

“A három éve formálódó anyagot utoljára 2018 őszén volt alkalma egy hónapon keresztül véleményeznie a szakmai és társadalmi nyilvánosságnak. Az azóta született módosítások még nem nyilvánosak, így azokról szakmai véleményt nem tudunk alkotni” – közölték.

Kitértek arra, mivel a Nat a köznevelés jövőjének irányait hivatott kijelölni, elengedhetetlennek tartják, hogy megalkotása és bevezetése megfelelő szakmai alapokon nyugodjon, ezért a grémium a végső tervezet mihamarabbi nyilvánosságra hozását és az érdemi társadalmi vita megkezdését sürgeti.

Álláspontjuk szerint a Nat hatékonysága azon múlik, hogy az iskolák fel tudnak-e készülni a bevezetésére, amihez időre van szükség. A pedagógusoknak meg kell ismerniük az abban megjelenő új módszertani és tartalmi elemeket, fel kell készülniük arra, hogy ezeket a tanórákon alkalmazni tudják. Ezek a feladatok a mindennapi iskolai munka mellett több hónapot vesznek igénybe.

Ugyanilyen összetett feladatnak nevezték az új Nat-hoz illeszkedő tankönyvek elkészítését, amelyhez – írták – szintén hosszú idő és az iskolákkal folytatott élénk párbeszéd szükséges.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a középiskoláknak 2019 őszén meg kellett hirdetniük a 2020/2021. tanévben induló osztályokat. A tájékoztatók tartalmazzák a helyi tantervek tantervi hálóit. A diákok és a szülők ezek ismeretében választanak középiskolát.

“Aggályosnak tartjuk, ha a most felvételiző diákok oktatása nem a meghirdetettek szerint kezdődhet meg szeptemberben” – áll a közleményben.

Mindezek alapján azt kérik, hogy az új Nat a megjelenést követően – az átállásra kellő időt biztosítva – legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba, álláspontjuk szerint ugyanis a korábbi bevezetés kapkodáshoz vezet, aminek a gyermekek látnák a kárát.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Gimnáziumi vezetők: legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Közoktatás
Virtuális lesz az Erasmus+
A tanulás módszertanáról készítettek online kurzust az SZTE oktatói az egyik képzési portálon

A tanulás módszertanáról készítettek magyar nyelvű online kurzust a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatói a Coursera képzési...

Szerdán és csütörtökön lehet módosítani a középfokú jelentkezéseket
Szombaton lesz a középiskolába jelentkezők központi írásbeli vizsgája

Szombaton tartják a központi írásbeli vizsgát a középiskolába jelentkezőknek. A vizsgát 431 intézményben, 542 helyszínen lehet...

Close