A tanulás módszertanáról készítettek online kurzust az SZTE oktatói az egyik képzési portálon


A tanulás módszertanáról készítettek magyar nyelvű online kurzust a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatói a Coursera képzési portálon – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága azt MTI-t.

A közlemény szerint a Coursera a világ több mint száznyolcvan felsőoktatási intézményével működik együtt, több mint négyezer online egyetemi kurzust kínál. Az SZTE közreműködésével először érhető el teljesen magyar nyelvű tananyag portálon.

A SZTE az első magyar egyetem, amely együttműködik a 40 millió követőt magáénak tudó coursera.org online képzési portállal. Elsőként az egyik legnépszerűbb, eddig 1,8 millió hallgatót vonzó A tanulás tanulása című kurzust fordították magyarra az egyetem oktatáselméleti szakembereinek közreműködésével.

Szakál Péter oktatási igazgató kifejtette, azért ezzel az anyaggal kezdték a munkát, mert az évek óta végzett kompetencia felméréseikből kiderült, hogy a jelentkező diákok nagy része nem a felsőoktatásban leghasznosabb tanulási stratégiákat alkalmazza. A szegedi hallgatóknak már eddig is volt lehetőségük tanulásmódszertani tréningeken részt venni, az online kurzus ezt a lehetőséget bővíti, egészíti ki.

A kurzust mindenki ingyenesen végezheti el, az egyetemisták mellett középiskolásoknak és felnőtteknek is ajánlott. Az online tananyag a tanulás módszertanáról szól, gyakorlati tanácsokat ad többek között a halogatás elkerülésével és a vizsgákra való felkészüléssel kapcsolatban. Az SZTE munkatársainak köszönhetően a teljes tananyag és az önellenőrző tesztek is elérhetőek magyarul.

Az SZTE évek óta végez kompetenciamérést az elsőévesek körében. Ez kiterjedt a felsőoktatási tanulmányokhoz nélkülözhetetlen szövegértés, matematikai gondolkodás, általános problémamegoldó képesség mellett a tanulási stratégiák, módszerek és attitűdök vizsgálatára is. A tesztek kitöltése után a hallgatók azonnal információt kapnak arról, milyen eredményt értek el. Az összegző, személyre szabott, objektív viszonyítási pontokkal és fejlesztési javaslatokkal ellátott visszacsatolást az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport küldi el a résztvevőknek – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A tanulás módszertanáról készítettek online kurzust az SZTE oktatói az egyik képzési portálon

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felsőoktatás, Közoktatás
Egyetemi jelentkezés
Február közepéig lehet jelentkezni a felsőoktatási felvételire

A felsőoktatási felvételire való jelentkezési lapot február 15-ig lehet benyújtani. A felvételi tájékoztató anyagok már csak...

Szerdán és csütörtökön lehet módosítani a középfokú jelentkezéseket
Szombaton lesz a középiskolába jelentkezők központi írásbeli vizsgája

Szombaton tartják a központi írásbeli vizsgát a középiskolába jelentkezőknek. A vizsgát 431 intézményben, 542 helyszínen lehet...

Close