Jó hatással van az iskolai teljesítményre, az írás-olvasás tanulásában és a finom motorikus mozgást kívánó feladatok elvégzésében is segít a cirkuszi mutatványok gyakorlása – mondta Joó Emese cirkuszpedagógus az M1 aktuális csatornán.
Ritkán adódik lehetőség artista gyakorlatok kipróbálására, de a cirkusz világnapja alkalmából a Fővárosi Nagycirkusz nyitott egy új teret, ahol akár a legkisebbek is – szabályozott keretek között – próbálhatnak ki mutatványokat húsvét hétvégéjén – fűzte hozzá.
Mint elmondta, a gyermekek profi artisták segítségével gyakorolhatják a cirkuszi attrakciókat, ezzel növelve egyensúlyérzéküket, koncentrációs- és koordinációs képességüket. A legkisebbeknek egy lekicsinyített cirkuszi teret is létrehoztak, ahol így teljes biztonságban próbálhatják ki a mutatványokat – tette hozzá Joó Emese.
A Cirkusz világnapját 2008 óta minden év áprilisának harmadik szombatján rendezik meg a Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…