Jobbik: a GDP 6 százalékát az oktatásra kell fordítani

A Jobbik szerint az oktatásra fordított összegeknek el kell érniük a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát, és a diplomás átlagszintre kell emelni a pedagógusok bérét – közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, az Országgyűlés oktatásért is felelős kulturális bizottságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, a Magyar Tudományos Akadémia elemzéséből ismét kiderült, hogy országszerte hiány tapasztalható fiatal pedagógusokból. Csupán kampányfogásnak nevezte, hogy a Klebelsberg Központ a választások előtt megpróbálja kiegészíteni a pályakezdő pedagógusok bérét. Szavai szerint nem erre lenne szükség, hanem a kérdés hosszú távú, kiszámítható és biztonságos rendezésére. – írja az MTI.

Megjegyezte: külön igazságtalannak tartják, hogy a Klebelsberg Központ intézkedése nem vonatkozik a szakképzésben dolgozókra, vagyis a Nemzetgazdasági Minisztérium bizonyos intézményeiben tanítók nem részesülnek az emelésből.

Január 1-je óta a főiskolát végzett pályakezdő pedagógusok fizetése csupán havi bruttó 2200 forinttal magasabb, mint a garantált bérminimum, azaz a szakmunkás minimálbér – ismertette. Hozzátette: ebből az következik, hogy pedagógushiány alakul ki. Hangsúlyozta, azért jöhetett létre ez a helyzet, mert az Orbán-kormány elválasztotta a pedagógusbéreket a minimálbér emelkedésétől. Fontos ennek az intézkedésnek a megszüntetése a tanári keresetek értékállóságának biztosítása érdekében – mondta.

Gyökeres szemléletváltás kell az alapfokú oktatásban is – hangoztatta Dúró Dóra. Egy 21. századi munkavállalónak átlagosan hatszor-hétszer szükséges megújítania a tudását, hogy boldogulhasson, és ez csupán az alapkompetenciák megerősítésével lehetséges. A 15 évesek negyede funkcionális analfabéta, nem érti, amit olvas – tette hozzá.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Jobbik: a GDP 6 százalékát az oktatásra kell fordítani

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 22

More in Felsőoktatás, Közoktatás, Szakképzés
Ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitája az oktatásról a Gödör Klubban
Vitát tartottak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei az oktatásról

Ma 19 órától tartották meg a nyilvános miniszterelnök-jelölti vitát az oktatásról a budapesti Gödör Klubban. A...

Fontos határidő: március végéig érvényesíteni kell a diákigazolványokat
Fontos határidő: március végéig érvényesíteni kell a diákigazolványokat

Március 31-én lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica hatálya, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat,...

Close