Kásler: magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatási rendszer a cél

A magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás megteremtését jelölte meg célként az óvodától a diplomaszerzésig Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje meghallgatásán, az Országgyűlés kulturális bizottságában hétfőn.

Kásler Miklós szerint az a cél, hogy az iskolapadból kikerülő képzett szakemberek felkészültek legyenek a kor kihívásaira. A köznevelés területén lényeges célnak nevezte, hogy csökkentsék a korai iskolaelhagyás mértékét, felkészítsék a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. Szeretnék megerősíteni a pedagógiai szakszolgálatokat, jelentősen növelnék a gyógypedagógusok számát – tette hozzá.

Kitért az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, fontosnak nevezve a digitális átállást az oktatásban.

A felsőoktatásban a magyar tradícióknak megfelelően Európa egyik legkiválóbb felsőoktatási rendszerét szeretné kialakítani – mondta Kásler Miklós.

Ennek része a pedagógusképzés megújítása – tette hozzá. Kiemelte: magas színvonalú felsőoktatáshoz magas színvonalú köznevelésre van szükség, amihez pedig elengedhetetlen a magas színvonalú pedagógusképzés.

Célként jelölte meg a versenyképességet erősítő források bevonását. Szólt a duális képzésről, amelynek formájával, tartalmával foglalkozni kívánnak.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról beszélt, a tankötelezettség korhatárának csökkentésével egy generáció fele funkcionális analfabétaként kerül ki a rendszerből. Kíváncsi volt arra, hogy a Klebelsberg Központnak jelenleg mekkora az adóssága, és hogy a kabinet mit kíván tenni a gyerekek túlterhelésének mérséklésére.

Gréczy Zsolt (DK) a PISA-tesztek romló eredményeire hívta fel a figyelmet, azt kérdezte, mit kívánnak tenni ez ügyben. Felvetette, hogy az egyetemi tandíjakat hogyan csökkentenék.

Dúró Dóra (Jobbik) arról szólt, hogy bár a felsőoktatásba való felvételi feltétele lesz 2020-tól a középfokú nyelvvizsga, a Nemzeti alaptanterv ennek feltételeit nem teremti meg.

Szabó Szabolcs (LMP) szerint az oktatásból a pénz és a párbeszéd hiányzik. A jövő évi költségvetésben a GPD hány százalékával számolnak a területen? – firtatta.

Kásler Miklós válaszában kiemelte: az ajtaja mindenki előtt nyitott. Szeretne leülni az MTA-vezetőjével is – mondta, és örömét fejezte ki az oktatásról adott állásfoglalás kapcsán. Úgy fogalmazott: a világ akkor szép, ha tarka.

Utalt a bevezetőjében elmondottakra, s kiemelte: számos helyen zajlanak fejlesztések.

Megjegyezte: párbeszédet és pénzt szeretne, de ahhoz, hogy a célokat meg lehessen valósítani, minden eszközre szükség van. Az ember éljen jól és éljen szépen, ehhez szeretnének segítséget nyújtani – összegezte az általa vezetendő tárca célját.

A testület 8 kormánypárti igen és 6 ellenzéki nem szavazattal támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését.

Forrás: MTI

Kép forrása: Kovács Tamás, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kásler: magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatási rendszer a cél

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.44)