Már több mint százezren vehették át diplomájukat nyelvvizsga nélkül is

Szeptember végéig több mint százezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási intézményektől – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.

A minisztérium közleményében felidézte: akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is átvehetik diplomájukat.

Kifejtették: a rendelkezés a finanszírozási formától függetlenül a doktori képzések kivételével minden képzési formára, így a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alap-, mester- és osztatlan képzésekre, a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.

A dokumentumok postai úton, hivatalos iratként is kiadhatók. Egyes esetekben – különösen a záróvizsgát régebben letevőknél – az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség.

A kötelezettség elengedésének nyomán az egyetemek mostanáig mintegy 115 ezer diplomát állítottak ki, ezekből 102 ezret már megküldtek az érintetteknek.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Már több mint százezren vehették át diplomájukat nyelvvizsga nélkül is

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 206

More in Felsőoktatás, Nyelvtanulás
SZFE tiltakozás
Elfoglalták a Szentkirályi utcai épületet is az SZFE diákjai

Elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmes képzésnek helyet adó Szentkirályi utcai épületet is az...

A fiatalok ötödének fogalma sincs, hogy mit szeretne dolgozni
A fiatalok ötödének fogalma sincs, hogy mit szeretne dolgozni

Miért nem tudja a képzésben részt vevők harminc százaléka, hogy mit szeretne csinálni a tanulmányai után?...

Close