Közoktatás

Maruzsa: minden készen áll az óvodák, iskolák április 19-i nyitására

Minden készen áll az óvodák és az iskolák április 19-i újranyitására – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán jelezte, hogy az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én.

Az érettségik szempontjából fontos kiscsoportos felkészítőket, konzultációkat ugyanakkor továbbra is szervezhetnek a középiskolákban – hangsúlyozta az államtitkár.

Fő szabály szerint csak az írásbeli érettségiket tartják meg, a szóbelik és a gyakorlati részek jellemzően elmaradnak. Ezt a modellt tavaly már sikeresen alkalmazták – mondta.

Az előre hozott vizsgákat azonban idén megtartják; több mint 110 ezer érettségizőre számítanak – közölte.

Azon vizsgatárgyak esetében, amelyek középszinten csak szóbeli résszel rendelkeznek, idén is meg kell szervezni a szóbeli megmérettetést.

Ha bármely középszintű érettséginél a diák írásbeli teljesítménye a 12 százalékot elérte, de a 25-öt nem, akkor tehet szóbeli vizsgát – közölte Maruzsa Zoltán.

Testnevelésből szóbeli és gyakorlati érettségit is kell szervezni, az úszás és a küzdősport gyakorlatait azonban el kell hagyni, ezek ugyanis fokozott fertőzési kockázatot jelentenek – ismertette.

Az érettségi idén sem kötelező: aki mégsem akar vizsgázni, szeptemberig visszaigényelheti a befizetett díjat – közölte az államtitkár. Ugyanakkor felidézte, hogy tavaly csupán az érintettek 2 százaléka nem érettségizett végül, és mindenkit arra biztatott, hogy jelenjen meg, az érettségik ugyanis biztonságosan megszervezhetők, mert be kell tartani az egészségvédelmi intézkedéseket. Így a tavalyi gyakorlatnak megfelelően fertőtlenítenek, mérik a testhőmérsékletet, valamint figyelnek a távolságtartásra.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.