A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákja, Nacsa Flóra nyerte a 2020-2021-es Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntőjét – közölte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szerdán az MTI-vel.
A versenyre csaknem 300 középiskolás jelentkezett az ország 37 településének 62 középiskolájából, illetve Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről.
Az írásbeli forduló után kilenc diák jutott a döntőbe és adott számot tudásáról szóban a szakmai zsűri előtt.
Az első öt helyezett képviselheti Magyarországot a verseny nemzetközi döntőjében, amit várhatóan szeptemberben, Pozsonyban tartanak majd.
Kiemelték, hogy 2021-től a nemzetközi döntőn dobogós helyezést elérő diákok 30 többletpontot kapnak szakirányú egyetemi felvételi esetén.
A közlemény szerint az MKT 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel, amihez kapcsolódva e négy ország megszervezte a cseh kezdeményezésre elindított Közgazdasági Diákolimpiát, amelyen idén már görög és kínai diákok is versenyeznek. A vetélkedő nemzetközi döntőjében angolul mérik össze majd tudásukat a középiskolás diákok.
Az MKT szervező partnerei a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Intézete, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking voltak.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…